Nekem már nincs min gondolkozni, menni kell, mese nincs.

A kérdés már csak a mikor, és hogy addig mit, hogyan. Nem állítom, hogy egyszerű volt és könnyű döntés, de már nincs ami visszatartson. Megvan a fókuszpont. Nem is túl bonyolult. Arccal a vasút felé...

Jelenleg csak a tehetetlenségem gátol. Az viszont mindenben. Nem tudok rájönni, hogy a gyakorlatban mit kell csinálni. Épp éhenhalni készülünk, na nem a szó szoros értelmében, csak úgy nagyvonalakban. Napi szintű gondok vannak, most ezeket kell megoldani, ha túljutunk rajta, akkor jöhet a nagyobb terv. 

Az az egyetlen aggályom maradt csak, hogy a napi szintű tűzoltás annyira felőröli az energiáimat, hogy nem tudok érdemben tovább lépni. Ha pedig ez így lesz, akkor pont ott fogok tartani mint mindenki más ebben az országban...

A szar nagy, a helyzet fokozódik, elkeseredésem felbecsülhetetlen.

Na, most már semmit nem értek. Akár merre megyek az utcán, a neten, bárhol, folyamatosan a lejárató kampány plakátjai, bannerei jönnek szembe. 
Erről meg az jutott eszembe, hogy ha a kormányzó párt és a mögötte álló civilek ilyen hirdetéskre költhetik az isten tudja kinek a pénzét, akkor mostantól én is megtehetem, hogy a cégem konkureciájáról valótlanságot, vagy fél igazságot állítva terelem a népet az én vállalkozásom felé?

Eddig ezt nem lehetett. Nem mondhattuk, hogy a bedekó kakaó szar, csak azt hogy a nesquick azonnal feloldódik, és finom.
A Klapka beperelte a Henkelt, mert az összehasonlító reklám ötletén felbuzdulva, annó gyártott egy hagyományos mosópor nevű terméket, és a Henkelre akarta húzni, hogy lejáratják a általa forgalmazott mosóport.

Politikai hírdetésben lehet ilyet? Úgy tűnik igen, senki nem reklamál a témában sehol, pedig nem lehet nem észre venni, mindenhol ott vannak a hirdetések.

Még egy apróság jutott eszembe. 
Kedvenc sorozatomban Az elnök embereiben azt mondják a tanácsadók az elnökjelöltnek, hogy ellenfelei nevét egyetlen sajtó nyilatkozatba meg ne említse, mert a negatív reklám is reklám, és ha sokszor nevezi nevén az ellenfelét, az akár a másik malomra is hajthatja a szelet.
Nálunk erről nem tud senki, pedig van ám igazság alapja a dolognak...

Megpuccsolná Fekete Györgyöt a művészeti akadémia elnöksége
Újabb rezsicsökkentések jönnek
Tovább gyengült délutánig a BUX
Nagy kilengéseket okoz a forintnál a kamatcsökkentés
Önkénteseket keres a csőd szélén álló egyetem
Magyar szálloda a világ legjobbjai között
A felesben jobban hiszünk...

Elmebajunk teljesedik
Hétfőn a hét elkezdődik
Lótunk, futunk, vezetünk
Hibáinkért vezeklünk

Ittam kávét jó sokat
Cigiztem is jó sokat
Törtem fejem, jó sokat
Vezettem is jó sokat
Cipekedtem, jó sokat
Tárgyaltam is jó sokat
Leckét írtam jó sokat
Lelkiztem is jó sokat

Elmebajunk teljesedik
Kedden a hét folytatódik
Dolgozik az eszünk
Hogy legyen mit együnk

Gyerekekkel reggelizünk
Takarítunk, teszünk-veszünk
Beszélgetünk
Muffint sütünk
Mesefilmet nézegetünk

Sül a csülök, fő a leves
Jönnek népek, ebédelnek
Társasozunk
Csokit eszünk
Hadonászunk a tévé előtt

 A tévében főzést nézünk
Leckét írunk, répát eszünk
Filmet nézünk, beszélhetünk
Lefekvéshez készülődünk
Jó éjszakát!

A kép innen származik.

nagyon sok mindenen, a hogyan továbbon, a jelenen és a jövőn.

Három gyerekem van, nem tehetem meg, hogy elszúrom a jövőjüket. Mondjuk naponta jut eszembe, hogy el kell menni innen, de nem tudom hogyan lehet ezt okosan csinálni. Kicsit beszélek angolul, mégkicsitebb franciául. Tanultam németül, de nem szerettünk egymásba. Itt vannak a szüleim az apósomék, nem szívesen hagynám őket hátra, de naponta történnek olyan dolgok körülöttem, hogy már szállóigévé vált nálam a menjünk el innen, akár hova, bárhova.

Ameddig csak én mondogattam ezt itthon, addig józanabb pillanataimban arra jutottam, hogy ez csak az álmodozó lényem megnyilvánulása, de az utóbbi időben a megfontolt, sokkal aggódósabb, nehezen mozdítható férjem száját is többször elhagyta ez a mondat.

Na akkor most adva vagyon a helyzet, hogy menni kellene, de maradni is, gondolkodnom kellene, de igazából nincs min. A logika és a túlélési ösztönöm azt mondja menni kell, a beszari lényem meg nem látja a hogyant, és azt hogy hova.

Nem akarok itt maradni, intelektuális és érzelmi kilátástalanságba, anyagi rettenetben felnevleni a gyerekeimet. De vajon gyökér nélkül jó lenne?

Apukámék most voltak messze el. Az apropó amiért mentek szomorú volt. Meghalt a testvére, és a sírját mentek meglátogatni. Ha már útnak eredtek elvoltak egy hónapig. Jól érezték magukat, jó helyen voltak, szépeket láttak, szerették őket a családtagok. 

Mikor hazajöttek, a csemetéim - akik pótnagymamának tekintették a nagynénémet (a meghalt testvért) - mindent kikérdeztek, majd szomorúan állapították meg, hogy mi már nem tudjuk meglátogatni őket soha többé.

Ennek kapcsán az is szóba került, hogy ugye apukámék hárman voltak tesvérek. Ketten 1956-ban elmentek, ő maradt itthon, vigyázott a szüleire, meg azt is mondta nem volt elég bátor hozzá. Így viszont úgy alakult a sorsuk, hogy három földrészen élték le életüket. A középső testvér Argentínában élt és halt meg, 2002-es haláláig soha nem találkozott apukámmal. Gyerekkoromban jó sokáig nem is tudtam, hogy hárman voltak, később kiderült, hogy nagyon jó testvérek voltak annó, pedig nem volt egyszerű életük. Sok kedves sztorit hallgattam a nagynénémtől, apukámtól sőt még régen a nagymamámtól is a gyerekkorukról. 

Ettől nagyon szomorú a szívem, nekem is 3 van, korban pont úgy egymáshoz mint apukámék voltak, nem szeretném, hogy ennyire szétszórva legyenek. Nem kell együtt lenniük egész életükben, de legalább legyenek egy földrészen. (Mondjuk nem ártana, ha mi is ott lennénk valahol pár ezer km-es körzetben) Ehhez viszon együtt kell elmennünk, valamikor most.

Lehet, hogy nem is kell gondolkodnom tovább, csak cselekedni kell, gyorsan, hatékonyan.

Ma volt családi ebéd.  Ilyenkor szoktuk kitárgyalni a világot a nagyszülőkkel.

A mai téma az iskolák államosítása volt. Érdekes téma, apósom oktatásban dolgozik, két gyerekekem tanul, a harmadik suliba készül.

A minap voltam a suliban tájékoztatáson, az "állami gondozásba vétel"-el kapcsolatban. Érdekes volt. Megtudtuk hogy minden rendben zajlott, a gyerekek nem vettek észre semmit.

Meg azt is, hogy a tanárok semmilyen hivatalos kérdésre nem kapnak választ, nincs az iskolának hivatalos oktatási programja, ezért még nem tudnak semmit arról, hogy mi lesz a jövőben. Az iskolaigazgató nem gyakorol munkáltatói jogkört, az általa kialakított tantestületből bárkit el lehet küldeni úgy, hogy még csak nem is kell vele egyeztetni. Nincs kréta - de erről azóta már tudjuk, hogy a tanárnak kell behozni szélsőséges esetben - nincs ráhatása az iskola takarítására, a gyermekvédelmi ügyekre mert ezek a fenntartó önkormányzatra taroznak. A szociális étkezési kedvezményt nem a suliban, hanem a jegyzőnél kell intézni, csak akkor érvényes ha a Polgármesteri Hivatal rábólint. Diákigazolványt az okmányirodában kell igényelni.

Lehet, hogy ez a dolog majd egyszer jobb lesz mint eddig, de egyenlőre nem ez látszik a jó útnak lenni... Nagy előkészítő munkának nyoma sincs, és én nagyon szeretném, ha valaki elmondaná nekem mi volt ennek a szakmai értelme. (Káder témában értem a dolgot, de nem szeretem)

Az ebéd finom volt, a felvetett témát rágtuk egy darabig, de nem jutottunk előbbre. A gyerekek hóembert építettek, szánkóztunk az erdőben. Jó hétvége volt.

Majd idővel kiderül hogy működik a rendszer. Csak ne a gyerekek húzzák a rövidebbet!

A kép innen származik.

Szóval vagyok én, meg a körülöttem lévő világ, amiről folyamatosan véleményt alkotok.

A körülöttem lévő világ alapjában véve nem túl bonyolult. Budapesten töltöm napjaimat, ide is születtem. Van férjem, 3 gyerekekem. Furcsa foglalkozásaim - majd arra az idők folyamán biztosan fény fog derülni, mik is ezek - és a körülöttem lévő barátok, ismerősök. Ovi és iskola, ahol a gyerekeim naponta megfordulnak, ezért én is. Üzletek, kávézók, mozik, éttermek. Sok emberrel találkozom a munkám során. Sokfelé megfordulok a városban.

Amiről itt írni fogok, azok olyan dolgok, amiket csinálok, amik foglalkoztatnak, amiket főzök, amiket teszek-veszek a gyerekeimmel, a férjemmel, meg nélkülük is. Meg olyan közéleti (néha esetleg politikai dolgok) amik felbosszantanak, vagy épp megnyugtatnak.

Szívesen veszek kommenteket, véleményt-  akár negatívat is - csak kérelek ne alpári stílusban hozd tudomásomra.